Debrecen Big Band és Barátai koncert - Endes Mihály zenekritikus tollából

Debrecen Big Band, a patinás újszülött

Fából vaskarika? Csak látszólag, mert a címben szereplő minősítés és a
kormeghatározás egyaránt helyénvaló, ám így, egymás mellett magyarázatra szorul. A nemes
veretű titulus eléréséhez ugyanis önzetlen, olykor küzdelmes évek sorának rengeteg munkája
szükségeltetik. Akik azonban ezek után holmi névváltozást sejtenek, tévednek. Sokkal többről
van szó, egy vadonatúj, hiszen 2011 koratavaszán világrajött együttesről, amely fél évtizedes
együttműködés után vált ki elődjéből. Valahogyan úgy, ahogyan a növekvő fa törzse is előbb-
utóbb kettéágazik, s a hajtások biztosan nem lesznek egyformák. Az ”alapító atyák” nemes
elgondolására – támogassuk, fejlesszük a fiatal zenészeket – alapítvány épült, az alapítvány
alapítója a ”multiinstrumentalista” Hegedűs Sándor, amelynek jellege természetesen /?/
nonprofit és a tagok csaknem mindegyike valamilyen polgári foglalkozást űz, vagy még tanul,
noha a távolba szakadtak is visszajárnak barátság és elhivatottság okán. Bár sokan közülük
zenei tanulmányt folytatnak, de ez az esetek zömében nem a jazz műfaját jelenti. Azonban,
mint arra szerte a világban számos példa kínálkozik /Bernstein, Gershwin, Menuhin vagy
Stravinszkíj és még sokan mások/ a jó muzsikus ˝mindenevő˝, s ennek nyertese mindenkor
mi, a hallgatóság vagyunk.

Big band, azaz nagyzenekar, tízen-húszan valamennyi taggal, de tudvalevő, a határ a
csillagos ég, millió nyűggel, problémával, szervezéssel, tervezéssel, legyen az próba, fellépés
vagy utazás, miközben tanulás, gyakorlás, fejlődés. Csupa időrabló, testet, lelket igénybe
vevő dolog. Eközben amatőrként profi szintet hozni, itthon és külföldön is, hiszen erős a
konkurencia, s ugyebár aki bírja marja. A parancsnoki hídon és a fedélzeten azonban
karizmatikus egyének irányítanak. A művészeti vezető Kovács Zoltán trombitaművész, aki
hangszerével jelenleg a Pekingi NCPA Szinfónikus zenekar első szólistája, akire tökéletesen
ráillik az ellingtoni aforizma, amelyet a nagyzenekari jazz valaha élt egyik legnagyobb
maestrója jelentett ki egy riporteri kérdésre: - ugye, mister Ellington, Ön zongorán játszik? –
következő választ kapta: - nem, én zenekaron játszom. A ˝mindenes˝ /ez mindenekelőtt
hatalmas szívet jelent, amelybe mindenki és minden belefér: elsősorban elintéznivaló/ a
zenekar vezetője, a szuverén klarinétos Daróczi László.

A Debrecen Big Band-et az alábbi zenészek alkotják, Esz Alto Szaxofon Hüse Gergő,
Daróczi Erika, Tenor Szaxofon Urbán Dóri, Faragó István, Bariton Szaxofon Péntek
Julianna, Klarinét Daróczi László, Leid Trombita Kovács Zoltán Trombita Némethy
András, Pipis Zoltán, Hajdu Szabolcs, Kondás László, Harsona Csekő Norbert, Ádám
Kristóf, Sram Balázs, Nagy Ádám, Zongora Hegedűs Sándor, Basszus gitár Varga Gyula,
Gitár Ladányi Gábor, Kongán Kövér Endre és Dobon Horváth István.

Muníciójuk elsőrangú: a big band muzsika csemegéjét varázsolták elénk bemutatkozó
koncertjükön, idén március 9-én este, a Debreceni Zeneiskola falai között. S ahogyan a
meghívóból kiderült, kiváló szakmabeli barátok emelték az amúgy is magas színvonalat.
Szaxofonjaival Kuzbelt Péter, gitárjával Pintér Tibor varázsolt, míg, akivel kezdeni kellett
volna a felsorolást már csak udvariasságból is, viszont éppen a legmaradandóbb emléket

hagyta maga után, s emiatt emlékezünk meg, idézzük magunk elé, szóval itt volt Micheller
Myrtill, akinek mindenkori fellépése során fellángolnak a parázs viták: ragyogó megjelenése,
avagy gyönyörű énekhangja tesz-e mélyebb benyomást a nézőre-hallgatóra. E sorok írójának
véleménye szerint a kérdés eldöntetlen, mert eldönthetetlen. A jazz egén szikrázó egykori és
mai állócsillagok örökzöldjei váltogatták egymást a pódiumon. Közöttük találtuk Zawinul,
Nestico, a Gershwin testvérek, Anka, Niehaus, az ABBA és a Beatles, Wonder, Q.Jones,
Manilow és a többiek dallamait. A mienktől pedig erőteljes, tiszta akkordokat, tömör tuttikat
és nagyívű szólókat, amelyek bombabiztos alapját Varga Gyula basszusjátéka teremtette meg.
Különös koncertet hallottunk, amelyen megszólaltak a lélek hangjai is. Torokszorító
megemlékezés a közelmúltban elhunyt Lobotka Pali bácsiról, az együttes nagy barátjáról és
szakmai segítőjéről, számos, a pódiumon jelen lévő tanítványának egykori oktatójáról.
Borsy Ádám pedig, akinek testét – láttuk mindannyian -, nem törhette meg a sors, éppen
Stevie Wonder belső világát tárta elénk napfényről, szerelemről szóló dalával, amelyet a
szerző sohasem láthatott meg, és íme, a ˝mi˝ énekesünk felragyogtatta azt előttünk.

A cívisváros kultúrkincseinek tárháza tehát egy újabb kiemelkedő értékkel
gazdagodott, méghozzá abban /ebben!/ a korban, amikor az ilyen és ehhez hasonló
jelentőségű szellemi portéka, a nagy emberi piacon messze nem a legkelendőbb. Éppen ezért
kívánunk hosszú, eredményekbe bővelkedő pályafutást csapatunknak, a Debrecen Big Band-
nek, hogy általuk is még ismertebb és elismertebb legyen a nagyvilágban szűkebb pátriánk.
Lányok-fiúk – jó muzsikálást!

Endes Mihály